Élő legendákról beszélsz, ember!
Állítsál már össze akkor légyszíves egy olyan kanadai válogatottat, amelyik annál jobb volt az adott korban és nem "buzi marketing csapat"!
Eléggé meghatározó szerepe volt akkor azon a Svéd - Kanada meccsen a kétvonalas les eltörlésének, de tény és való:
nagyon okosan játszottak rás a svédek.
Azt a hatalmas csapatot a svédek ronggyá verték, és nem a kétvonalas les miatt. Volt olyan gól, ami előtt teljesen beszorították a csodacsapatot. A csehek ellen egy fantom góllal mentették döntetlenre, majd a mindenki által agyonvert németek ellen sikerült egy sovány kis egy gólos győzelem (taps). Az akkor mélyponton levő finnek ellen megint egy gól, majd a fehéroroszok világverő csapata. Az a "csodálatos" kanadai válogatott egy azaz 1 db komoly meccsen játszott jól az egész olimpián. És akkor a svédek akik nem érdemelnek aranyat.
Jaj, szegény svédek, azért piszok jók voltak akkor is, annyira nem féltem őket, bárkit meg tudtak verni. 8 éve még volt 2 vonalas les az NHL-ben, emlékszem, felállt valaki a kékre, így verték meg Kanadát is. Az a buzi marketingcsapat akkor sorai között tudhatott egy Yzerman-t, Lemieux-öt, Sakic-et stb(az akkori kanadai meg amcsi keretnek a mostaniak a közelében nincsenek szvsz....amúgy persze, hogy nem jött rosszul az amcsiknak az észak amerikai döntő, de a csoda akkor azért elmaradt.
8 éve meg a svéd volt az egyetlen csapat, amelyik komolyan vette az olimpiát végig és tolták a szép hokit. Aztán meg jött a Belorus meccs, ahol mindenki csak Salo bakijra emlékszik, holott a bírók baromira megtolták a fehérorosz csapatot. Féltették a svédektől a két buzi észak-amerikai marketingcsapatot. Kb. negyedenként 5 tiszta hookingot nem fújtak be. Úgy meg nem lehetett gólt ütni a köcsög fehéroroszoknak, hogy nekik mindent lehet a jégen. Finoman fogalmazva nem jött rosszul a Kanada-USA döntő az amiknak. Svédek megérdemelték azt az aranyat 4 éve.
Kronwall állapota nem igazán javul, még a Sharks ellen is out.
Eaves már csak az olimpia után térhet vissza.
S Holmström állapota sem valami fényes. Olyannyira nem, hogy lehet ki kell hagynia az olimpiát.
És egy Sundin volt a C..:-))
Az az utolsó gól eléggé klasszikus...Forsberg to Sundin, Sundin to Lidström, BANG!
A svédek valaha volt három legnagyobbika, kb..:-))
Konkrétan az Avs-Wingsre gondoltam, mármint a két csapatra.
Amúgy meg a finneknek szurkoltam, és nem csak a döntőben...elég nagy csalódás volt, hogy nem jött össze a győzelem,nagyon szimpatikus volt az a csapat, tele nagyon jó játékosokkal. Ráadásul svédek meg direkt leadták a szlovákok elleni meccsüket, hogy Svájcot kapják meg a negyeddöntőben, igazán méltó volt ez az olimpia szelleméhez, csak ezt mindenki elfelejti...most ha erre azt mondod, Wings-szint, hát nem tudom...
A "fogatlanra" gondoltam, nagyon jól tudod. Egy h ide vagy oda.
A másikat meg biztos a környezetváltás viselte meg lelkileg,jah. Egyébként Tucker meg példás családapa szerepében tündököl NÁLUNK,úgyhogy erről ennyit
"...Egyébként nekem akkor vált világossá,mi az a Wings-szint ,amikor Bertuzzi a csapathoz került.Ő egy igazi iskolapélda erre.
Nah, az olimpia után közvetlenül találkozunk..."
Nem feltétlenül lesz rá szükség, hogy csak az olimpia után találkozzunk, ha "Wings-szint"-et akarsz látni!
2006-ban sem volt erre szükség, ott volt pl. Svéd- Finn döntő (3:2). Gólok: Zetterberg, Kronwall, Lidström.
Nekem nem nagyon tetszett a dolog, mert válogatott szinten Kanada után a Finn válogatott a második nagy kedvencem, minden esetre az elég beszédes volt, hogy a svéd olimpiai jégkorongválogatott öt Wings-es tagja, külön szerepelt a címlapokon az aranyérmekkel a nyakukban.
Én még nem álmodtam róla, mármint, hogy mi nyerjük. Lehet, hogy kéne??? Bezzeg az NHL progikba mindig 70 győzelem körül és szinte hibátlan PO mutatóval nyertük meg a bajnokságot! Persze akkor is a wings szívatott (főleg Shanahan) csak de egy felejthetetlen 7. meccsen a 3. OT-ben csak kikaptatok.
Én is álmodtam róla :-D.
De ki tudja....meg kell várni a Márciust hogy biztos legyek abban amit mondok...mármint a kupagyőzelemről.Jó lenne egy 6 meccses win streakkel indítani.
Szerintem meg lesz....közel vagyunk hozzá nagyon. Az viszont jobban aggaszt hogy hányadik körnél fogunk kiesni...remélem nem rögtön az elsőben....megelégszem egy Conference Final-beli kieséssel.
Bazzeg Mac ne legyél már ennyire diplomatikus! Bálint a ti pártotokon van általában ő nem lehet, trencsus meg nem hiszem, hogy ide jár beszólni. Több Sharks fanról meg nem tudok, illetve FP de őt egy éve nem láttam jóformán szal az is kizárt. Vagy csak szórakozol velem?
Azért láthatod varinra milyen jó hatással vagyunk, teljesen értelmes ember benyomását kelti!
Már most is ott vagyunk... Tét nélkül minden mindegy alapon fordítva is elsülhet a dolog. És nincs is annál szebb dolog ha pont egy div. ellenféllel cseszünk ki.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.